Még emlékszem, hogy 10-11 éves gyerekként már odafigyeltem szavaira, amikor még a fekete-fehér tévében volt egy rendszeres műsora.

De nem a veszteségről akarok beszélni most, hanem inkább arról az ajándékról, amit ő adott nekünk.
A tegnapi levelemre, amelyben halála híréről írtam sokan válaszoltak és írták le, hogy milyen sokat jelentett számukra tanítása és szavai. Nekem abban a szerencsében és megtiszteltetésben volt részem, hogy személyesen ismerhettem, és interjút készíthettem vele az Életrevaló Gyerek magazin számára továbbá, hogy eljött előadni a 2010 május 22.-i Életrevaló Gyerek konferenciámra.

Rengeteg dolgot tanultam tőle, de egy dolog nagyon megragadott, éppen a 2010-es konferencián egy kérdésre adott válaszában.
Ez egy számomra új kifejezés volt, amit ő vezetett be a köztudatba. A kifejezés talán megdöbbentőnek hangzik először számodra: anyai bűntény.

Mi is az, hogy anyai bűntény? - hallom, ahogy rákérdezel erre a kifejezésre.
Ennek szemléltetésére hadd írjam le egy részletét egy apa és Ranscburg Jenő között lezajlott beszélgetésnek, ami a 2010 május 22.-i Életrevaló Gyerek konferencián türtént.

Ez az apa akkor vált el a feleségétől, amikor a fia 9 éves volt. Most 8 év elteltével 17 éves a fia és semmilyen kapcsolata nincs vele. Nagyon bántotta ez az apát és nagyon hiányzott neki a fia. Így beszélt erről:

APA: Ha valamit ki akarok deríteni, akkor mint a nyomozó be kell menjek az iskolába és ott kell megtudnom, hogy mi van vele. Az emberi kapcsolatai rendben vannak, kivéve az apjával. Nem tudom, hogy találkozom-e még valaha a fiammal, és ha igen akkor mit tegyek. Amikor találkoztam vele mondtam neki, hogy én itt vagyok neked nyitottan.

RJ: Jól értettem, hogy azt mondta a fiának, hogy úgy tűnik, hogy nincs egymásnak mondanivalónk, de én itt vagyok neked? Ez nagyon tetszik, amit ön mond. Én is javasolok ilyeneket szülőknek.

Azt kell tehát mondani, hogy 9 éves volt a gyerek, amikor a válás történt. Akkorra már az apa fiú kapcsolat lényegének ott kell lenni. Ha a kapcsolatuk rendben volt és az elvált apáknak van istenük, akkor ennek a gyereknek önnél jelentkeznie kell. Ha nem volt ütközés, ha nem volt szisztematikus ön ellen nevelés a háttérben, durván és levakarhatatlanul és a gyerek elhiszi azt a nyitottságot, amit az ön szavai sugároznak, akkor neki jelentkeznie kell. A 16-17 éves fiuknak nagyon nagy szükségük van az apára. Nekem József Attila jut az eszembe, amikor azt írta: „Hiányod átjár, mint húzat a házat." Ha nincs durva tény a háttérben, akkor ez a gyerek hamarosan jelentkezni fog.

APA: De sajnos van durva tény a háttérben. - felelte az apa. A második feleségemnek van egy annyi idős fia, mint az én Dániel fiam és ezért az anyja azt mondta neki, hogy én a Bencét választottam ő helyette.

RJ: Ez egy durva tény. Mert itt egy rettenetesen sérült önérzet van a gyerekben, aki úgy érzi, hogy őt lecserélte az apja. És emögött ott van egy súlyos anyai bűntény. Ez egy anyai bűntény, ha ezt ő kommunikálta a gyerek felé, akkor ez egy nehezen megbocsátható bűntény. Elképzelhető, hogy ezt a gyereket elveszítette, mert itt egy nagyon komoly sérülés és törés van. Felelősöket én ritkán szoktam tudni megjelölni, de most meg tudom jelölni, aki ezért felelős.

Én mindig összetett kézzel szoktam könyörögni a szülőknek, elsősorban az anyáknak, hiszen ők azok,akik a gyerekkel maradnak, hogy ne próbálják befeketíteni a családból kilépő férfit, mert ezzel igaz hogy a bosszúvágyuknak - amit meg tudok érteni, mert sértettség van bennük- ki tudják elégíteni de olyan borzalmas károkat tudnak okozni, amit igazán anyaként ők nem akarhatnak a gyereküknek. Ez a kevés, amit mondani tudok. - fejezte be mondandóját a tanár úr.

***

Te mit tanultál Dr. Ranschburg Jenőtől? Kérlek emlékezz meg itt a blogon róla, és írd le ide, hogy mit adott neked, miben segített téged az ő munkássága?

Köszönöm, hogy megosztod itt a gondolataid.

Valóban vannak férfiak, akik ugyanúgy csodának érzik, hogy "belőlük még egy lány is kitelt", ahogy sok anya számára is a szülés extra-bónusza, hogy "belőlük még egy fiú is kitelt". Mintha ezzel megduplázódna a teremtés izgalma.

Mégis kevés apának adatik meg ez az élmény.
Talán mert többségüknek alig volt tapasztalata lánygyerekkel. Ha van húguk vagy nővérük, az sokat könnyíthet megszületendő lányuk elfogadásában. (Hacsak nem volt ez a testvérkapcsolat rivalizáló, ellenséges.)

Azért van kevés tapasztalatuk, mert neveltetésük előírta, hogy fiúk között kell felnőniük, és nagy ívben elkerülniük a lányos elfoglaltságokat.
Ettől lesznek kemények, bátrak, érzelem-mentesek. Lányokhoz majd csak beérő hormonjaik hatására lépnek közel - de ez a találkozás már két újjászülető, nagyon különböző lény találkozása, nem pedig két gyereké. Így aztán kislányuk születésekor zavarban vannak: „Hát ez milyen figura?"

Fiaikkal első perctől könnyebben azonosulnak, "belelátják" valamikori saját magukat.
Azok az apák viszont, akiket annak idején lánynak vártak, általában ellenséges, rivalizáló viszonyt alakítanak ki fiaikkal, miközben lányaikkal békés, gyengéd kapcsolatban vannak, apaságuk zavartalan, akár kiváló is lehet.

Minél korábban kezdenek tenni-venni a kisbabával, annál mélyebb lesz kapcsolatuk.
A kötődésnek ugyanis megvan az ún. "kritikus időszaka". A születés utáni első 24 óra a legfontosabb, de az egész első életév ilyen "kapcsolat-melegítő" hatású. Szóval érdemes a kisbabával - kislánnyal, kisfiúval egyaránt - sokat együtt lenni, mert onnantól kezdve már nem kell sem igyekezet, sem erőfeszítés, hogy ehhez a konkrét gyerekhez vágyódjunk, vonzódjunk, vagyis hogy hiányozzon, ha egy ideje nem voltunk együtt.

Az apai kötődés erejét nemcsak ez a korai időszak szabja meg, hanem az apa tudattalan emlékei is saját csecsemőkoráról.
Ha ő maga nem kapott elég szülői figyelmet, nehéz lesz felnőttként átélnie a szülő-gyerek együttlétek örömét. Sok apa azt állítja, ő majd akkor kezd foglalkozni a gyerekkel, ha már „elég értelmes", vagyis beszélni tud legalább.

Ezzel azt állítja, hogy agyából törlődött a testbeszéd és a viselkedés megértésének képessége.
Pedig mindnyájan úgy születünk, hogy a testbeszédet hibátlanul értjük! Egy kisgyerek tevékenységében ezer üzenetet, ezer gondolkodási műveletet és érzést lehet felfedezni, ha nem vagyunk vakok ezekre. A látszólagos eseménytelenség mögött az élet legeseménydúsabb fejlődési időszaka zajlik ekkor. És a kitörölhetetlenül mély kötődés is ebben a korszakban alakul ki.

Fiúk és lányok másképp sínylik meg az Apa távolmaradását vagy hiányát.
A fiúgyereknek a minta hiányzik majd. Nincs kitől megtanulnia a férfias megoldásokat, és nincs kivel megvívnia a férfi-harcokat. Az apa nélkül felnőtt fiúk onnan ismerhetők fel, hogy a magukról alkotott képük és a teljesítményhez való viszonyuk szélsőséges: a korán apátlanná vált fiúk nemegyszer képtelenek megfelelően teljesíteni, mert nem bíznak magukban.

Hiányzik belőlük a megküzdés bátorsága, nincs iránytűjük, és nem kapják meg a számukra életbevágó visszajelzést, elismerést. Ezek a fiúk egész életükben tele lesznek problémával, környezetüknek is rengeteg gondot okoznak, kudarc kudarcot követ.

A fél-árvaságában kevésbé sérült fiúknál inkább a másik véglet várható: állandóan bizonyítani akarnak, mindig túlvállalják magukat, és semennyi elismerés, első helyezés, később kitüntetés vagy magas pozíció nem elég nekik ahhoz, hogy elégedetten hátradőljenek, és azt érezzék, hogy most megpihenhetnek.

Senki se gondolja, hogy a lánygyerekben kevesebb nyomot hagy az apátlanság:
a férfi-nemhez való viszonyukat a bizalmatlanság, a vesztésre-játszás jellemzi, önmagukról pedig lesújtóan rossz a véleményük. Méltatlan kapcsolatokba mennek, és ragadnak bele - „csak ne hagyj el!"-, mert életükben az elhagyás okozta a legnagyobb sérülést. Az apa lett volna az, aki megmutathatta volna nekik, hogy értékesek, vonzóak, és megérdemlik a férfiak szeretetét.

Aki kiszáll gyerekei életéből, ezzel életre szóló, súlyos terheket rak rájuk.

Úgy élik majd meg életüket, mintha fél lábon kellene megtanulniuk futni. És a "kiszállás" nem feltétlenül jelent válást, elég, ha egy apa heti fél órára csökkenti a gyerekkel töltött, örömteli szabadidőt.

F. Várkonyi Zsuzsa cikke az Életrevaló Gyerek magazin 2009-es januári számában jelent meg. Az ingyes kipróbláshoz kattints ide!>>

****

Előadásokat F. Várkonyi Zsuzsától itt hallgathatsz meg.>>  
(A csomagban Dr. Ranschburg Jenő és Dr. Vekerdy Tamás
 2010 május 22-i előadása is benne van)
 
Hallgass bele az előadásokba most!>>

Szeretném otthon is tanítani angolul, de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá? Még sosem tanult a gyerek angolul, én akarom vele elkezdeni, de hogyan csináljam?

Őszintén bevallom, hogy képzett nyelvtanár létemre nekem is fejtörést jelentett ez a kérdés, amikor a kisfiam megszületett. Mikor kezdjem? Hogy csináljam? Sokat beszélgettünk erről kollegáimmal.

Ismertem olyan magyar anyanyelvű szülőket, akik gyermekük születésétől kezdve tudatosan, csak angolul beszéltek otthon. Három éves korukra a gyerekek folyékonyan beszélték az angolt. A magyar nyelvet a nagyszülőktől, barátoktól tanulták meg.

Az igazság az, hogy a fenti variáció nekem is megfordult a fejemben, de amikor kipróbáltuk a férjemmel, furcsának és idegennek tűnt számunkra, úgyhogy néhány nap után feladtuk.

Akkor mégis, hogy lenne a legjobb?

Abban biztos voltam, hogy a lehető legkorábban meg akarom őt ismertetni az angol nyelv hangzásával, a nyelv dallamával. Ezért úgy döntöttem, hogy angolul fogok neki énekelni, mivel a kisbabák szeretik a dalokat, megnyugtatja őket.

Ez a folyamat kb. 1.5-2 éves koráig tartott.
Ekkor éreztem itt az ideje, hogy beszéljek is hozzá. Ismét jött a dilemma, ha elkezdek hozzá angolul is beszélni nem zavarom-e össze? A kisgyermek ugyanis azt tanulja meg, hogy kihez milyen nyelven szóljon, hogy megértsék. Gyakran hallottam, amikor a gyerekek azt mondják a mami nyelvén ezt így mondom, a papi nyelvén pedig így.

Végül úgy döntöttem, hogy az egyik szobában kialakítok egy angol sarkot szőnyeggel,
mesekönyvekkel, játékokkal, bábokkal, kártyákkal, cd lejátszóval. Mindennap tízórai után és uzsonna előtt" angoloztunk", azaz játszottunk, énekeltünk, mondókáztunk, tornáztunk kb. 2x15-20 percet. Tulajdonképpen helyhez és időhöz kötöttem az idegen nyelv használatát, próbáltam kialakítani számára egy" idegen nyelvi környezetet". Tudta, hogy amikor belépünk abba a bizonyos szobába, akkor ott egy másik nyelven fogunk játszani. Mindketten nagyon élveztük ezeket a pillanatokat.

Később 3-3.5 éves korában már a mindennapi tevékenységekbe is becsempésztem az angol kommunikációt.
Egyszerű utasításokat adtam neki pl.: öltözködés közben ( Put your coat on, please.), fürdés közben (Wash your face, please.), étkezékor ( Drink your milk, please.)

Most 4 éves és már nem kell "helyhez kötnöm" az idegen nyelv használatát,
teljesen természetes számára, ha bárhol, vagy a nap bármelyik szakában angolul szólok hozzá. Ő magától hozza az angol mesekönyvet, hogy olvassuk el, vagy nézi az angol mese dvd-t.

Ha angol ismerősünkkel találkozik bátran köszön, felszabadultan játszik vele , nem jelent a nyelv korlátot számára. Másnap vidáman ismételgeti a játék közben gyakran használt szavakat, kifejezéseket. Sokszor tevékenység közben angolul énekelget, vagy megszámlál dolgokat. Soha nem erőltettem a „nyelvtanulást", csak adtam egy lehetőséget arra, hogy magába szívhassa a nyelv hangjait, dallamát, megismerhesse az angol gyermekirodalom gyöngyszemeit és megértse, hogy más nyelven is lehet kommunikálni.

Nem várok csodát,
nem várom azt, hogy folyékonyan beszéljen iskolás korára, de hiszem azt, hogy mindez megalapozza a későbbi eredményes nyelvtanulását.

 A cikk az Életrevaló Gyerek magazin legelső számában jelent meg 2009 januárjában. Az ingyes kipróbláshoz kattints ide!>>

Valóra váltotta gyermekkori álmát!

Steven Spielberg harminchat évesen lett a történelem legsikeresebb filmrendezője. Minden idők tíz legnagyobb kasszasikerű filmje közül négyet ő rendezett, beleértve az E.T. a földönkívüli című filmet is, amely minden idők legnagyobb bevételét hozta. Hogyan volt képes ennyire fiatalon ilyen magaslatokba jutni?

Spielberg már tizenkét-tizenhárom éves korától kezdve tudta, hogy filmrendező szeretne lenni.

Élete akkor vett fordulatot, amikor tizenhét évesen egy szervezett látogatáson körbevezették őt a Universal Studios telephelyén. A látogatás nem érintette a telephely azon részeit, ahol a filmfelvételek zajlottak, így Spielberg - céljának ismeretében - cselekvésre szánta el magát. Elszakadt a látogatók csoportjától, hogy megnézze egy valódi filmjelenet forgatását. Sikerült találkoznia a Universal vágórészlegének vezetőjével, akivel egy órát beszélgetett. A legtöbb esetben a történet valószínűleg itt érne véget, ám Spielberget nem olyan fából faragták, mint a legtöbb embert.

Tele volt energiával és pontosan tudta mit akar.

Tanult az első látogatásból, ezért megváltoztatta a taktikáját. Másnap öltönyt vet fel, fogta apja aktatáskáját, amelyben egy szendvicsen és két csokoládén  kívül nem volt más, és visszatért a stúdióba, mintha ott dolgozna. Határozott léptekkel haladt el a kapunál álló őr mellett. Talált egy elhagyatott lakókocsit, és műanyag betűkből kirakta a feliratot a kocsi ajtajára: "Steven Spilberg rendező". Azt a nyarat azzal töltötte, hogy rendezőkkel, forgatókönyvírókkal, vágókkal találkozott, lődörögve-sóvárogva figyelte  az álomvilágot, tanult minden egyes beszélgetésből, és csiszolgatta megfigyelőképességét és éleslátását a filmgyártás kulisszatitkai terén.

Végül húszévesen, amikor már teljesen otthonosan mozgott a Universal területén, Steven bemutatott a filmgyártó vállalatnak egy általa készített szolid filmet, amely nek eredményeképpen hétéves szer ződést ajánlottak fel neki egy televíziós sorozat rendezésére.

Valóra váltotta gyermekkori álmát.

Elgondolkodtató, hogy miért tudta ezt így megvalósítani Spielberg, és mi az, ami miatt sokan nem tudják megvalósítani gyermekkori álmukat. Mindannyian kialakítunk képeket másokról, jókat vagy rosszakat. Tarthatunk valakit hitványnak, butának, okosnak vagy gazdagnak. Volt egy gimnazista osztálytársam, aki nagyon fennhordta az orrát, és bár több lány is szerelmes volt belé, nem mer merték megközelíteni. Egy napon végül úgy alakult, hogy az egyik lánnyal
bent maradtak iskola után és így lehetőségük nyílt beszélgetni.
Ekkor a fiú rádöbbent, hogy a lány milyen melegszívű és barátságos. Miután megváltoztatta a lányról a magában kialakított képet, randevút kért tőle, de a lány azt felelte:

"Bárcsak korábban szóltál volna! Éppen most kezdtem el járni Bélával, és  most már elég szoros a kapcsolatunk."
A történet tanulsága, hogy nemcsak másokról, hanem önmagunkról is él bennünk egy kialakított kép. És ahogyan a másokról kialakított képet, úgy az  önmagunkról kialakított képet is megváltoztathatjuk. Amikor a gyermeked a legrosszabbat látja önmagában, akkor kell a neked, a szülőnek meglátnod benne a legjobbat.

Észre fogod venni, hogy ez nemcsak a kisgyerekek, de felnőtt korú csemeték esetén is működik. Abban, hogy a Te gyermeked is meg tudja valósítani az álmát, neked, mint szülőnek a legfontosabb dolgod az, hogy fejleszted és védd gyermeked önmagáról kialakított képét.

Ne csak olvasd, próbáld is ki!
Kérlek, végezz el egy megfigyelési gyakorlatot! Figyeld magadat egy hétig miden nap! Figyeld meg mit és hogyan mondasz gyerekednek a délutáni vagy esti órákban, amikor a legtöbbet vagy vele! Mondjuk, nézzük meg, mit mondasz neki és hogyan mondasz neki este 6 és 8 óra között! Segíted a benne kialakult képet, vagy esetleg rombolod?

A cikk az Életrevaló Gyerek magazin legelső számában jelent meg 2009 januárjában. Az ingyes kipróbláshoz kattints ide!>>

Az óvodáskor és a kamaszkor közös nevezője: az önálló én kialakítására való törekvés.

1) Nézzük először az óvodáskort!

A dühroham elején ezt tedd!

A dühroham elején úgy enyhíthetsz gyermeked elkeseredésén, ha odaadod neki, amit szeretne, még mielőtt a kétségbeesés teljesen kitörölné az agyából, hogy mi is váltotta ki benne ezt a rettenetes dühöt.

Amikor már őrjöng, ezt tedd!

Amikor a dühroham már annyira elhatalmasodott raja, hogy többé már arra sem emlékszik, ami eredetileg kiváltotta, sokkal hatékonyabb, ha eltereled a figyelmét, például egy olyan tárgyat mutatsz neki, amelyre általában vágyni szokott (de például Te soha nem adod oda neki), és hívd oda, hogy jöjjön érte.

A dühroham vége

Amint erre képes, a dührohamnak vége szakad, bár egy ideig szomorú lesz még, hogy annyira elvesztette az uralmát önmaga felett. Ez a módszer azért lehet hatásos, mert így be tudod bizonyítani gyermekednek, hogy énjének még mindig uralma van a teste felett, hiszen oda tudott sétálni hozzád, és meg tudta szerezni azt, amire vágyott.

Te is és a gyermekek is énjük kialakítása során hatalmas utat tesznek meg.

1) A csecsemők
úgy igyekeznek önálló énre szert tenni, hogy kihajigálják a játékokat a járókából - azaz bebizonyítják, hogy meg tudnak tenni valamit, amit akarnak.

2) A csecsemőkort követi a dackorszak,
amelyet az vált ki, hogy a gyermek rendre kudarcot vall, amikor bizonyítani próbálja önmagának, hogy képes saját erejéből megszerezni a kívánt dolgokat.

3) A serdülőkor, amikor kaméleonszerű változásokat veszel észre.
Amikor gyermeked az egyik pillanatban képes úgy tenni, mintha sokkal érettebb lenne, mint amilyen valójában. Nagy mellénnyel kijelenti, hogy fütyül arra helyesled-e, amit tesz vagy sem, ám néhány perccel később elvárja Tőled, hogy ugyanolyan lelkesen viseld gondját, mintha még csecsemő lenne. Ilyenkor lefogadom, ritkán jut (majd) az eszedbe, hogy serdülő gyermeked, aki magasabb és erősebb, mint Te, éppen úgy viselkedik, mint egy óvodás.

Erősködik: "Én meg tudom csinálni!", "Hadd csináljam én!", de eközben arra számít, hogy úgyis megcsinálod helyette - pontosan úgy, mint amikor megtanulta a cipőfűzőjét megkötni, vagy egyedül bebújt a kezeslábasába.

4) Kamaszkor
Nem könnyű aggodalom nélkül figyelni, amikor az ember szép, tiszta, jól fésült gyermeke az egyik pillanatról a másikra elviselhetetlenül slampos lesz, amikor a kitűnő tanuló hirtelen minden érdeklődését elveszti a tanulás iránt, és egész nap csak ábrándozik.

Ezek a hirtelen változások arra utalnak, hogy a felszín alatt - anélkül, hogy akár mi, akár ő maga tisztában lenne vele - a gyermeked valamilyen rendkívül fontos fejlődési fázison megy keresztül, és ez a fejlődés minden rendelkezésre álló energiáját felemészti.

Gyermekednek minden életkorban szüksége van rá, hogy kinyilváníthassa függetlenségét, hogy aztán módjában álljon elfogadni és élvezni gondoskodásodat anélkül, hogy ettől önbecsülését kelljen elveszítenie.

Szedd fel, amit elhajít akárhány éves is! - ez az óvodáskor és a kamaszkor közös nevezője!

Azt viszonylag könnyen felismerted, hogy amikor a csecsemő boldogan hajítja ki cumisüvegét vagy csörgőjét a járókából, azon igyekszik, hogy önálló lénynek érezze magát; így aztán többnyire helyesen is reagálunk rá. Sokkal nehezebb dolgunk van, amikor a serdülő mindent, amiben hiszünk, egyetlen mozdulattal hajít ki az ablakon, és közben - anélkül, hogy ennek tudatában lenne - abba reménykedik, hogy mi majd ugyanolyan készségesen, sőt ugyanolyan boldogan szedünk össze és nyújtunk át neki mindent, amit elhajított, mint annak idején, amikor labdáját gurította a padlón.

Tehát bármilyen korú gyermeked is van, ahhoz, hogy tovább fejlődhessen, mindig "fel kell szedegetned, amit elhajít", ám az, hogy ez pontosan mit jelent az adott esetben, az a gyermek életkorától, viszonylagos érettségétől és a hozzátok, mit szüleihez fűződő kapcsolatának jellegétől függ.

Csupán a tény, hogy szülő vagy, elegendő bizonyíték arra, hogy nem is olyan ritkán képes vagy átlag feletti teljesítményekre.

Például egyszerre több dologra figyelni: - magam előtt látlak, ahogyan főzöd a vacsorát és telefonon éppen édesanyádat egy gyermeknevelési kérdésről próbálod meggyőzni, miközben megmosod a kisebbik festékes kezét, kinyitod a postásnak az ajtót és nagyobb gyermekednek pedig a "Milyen török emlékművek vannak Magyarországon?" kérdésére egy rövid előadást tartasz a "A törökök Magyarországon" címmel.

De képes vagy olyan dilemmákat is megoldani, amely soha nem gondoltad, hogy valaha eszedbe jutnak.

És mindeközben gyakran ott lehet benned a kétely, amely újra és újra felmerülhet: tényleg így kell csinálni? Ha ez már tapasztaltad, akkor tudom, hogy szeretnéd, hogy választ kapj kérdéseidre - de vajon hogyan: kire hallgass, kitől tanulj, kinek próbáld meg a módszereit másolni, eltanulni?

Találtam egy történetet erről a szülői dilemmáról.

Amikor elolvasod, akkor egyben biztos vagyok: azonnal véleményed lesz róla. Lehet, hogy nevetni fogsz, lehet, hogy fel leszel háborodva, de az is lehet, hogy egyből rátalálsz arra, egy éppen aktuális dilemmád válaszára.

2005 nyarán Al Pacinó, a híres színész aggódott, hogy nem követett-e el hibát, amikor négyéves kislánya meglátott a fűben egy sebesült méhecskét, és megmutatta az apjának.


- A méhecske nagyon beteg. Vigyük máshova, hátha ott jobb lesz neki- javasolta az apja. Egy papírlappal óvatosan felemelte a méhet, majd rátették egy virágágyásra. Később, amikor a gyerekeket hazaszállította, megkérdezte lányától.:  Elmeséled anyunak milyen kalandunk volt a méhecskével?”

- Méhekről egy szót se! Már egyszer megcsípte egy méh. Hallani se akarok semmilyen méhecskéről! Nem szabadna méhek közelébe engedned őket! – fakadt ki az édesanyjuk.

Ez történt. Al Pacino el akarta magyarázni, hogy a méhecske nem volt veszélyes, valójában ők mentették meg az életét, és hogy szeretné ilyesmikre megtanítani a gyerekeit. De az édesanyjuk hajthatatlan volt: a méhek csípnek, a gyerekeknek semmi keresnivalójuk a közelükben.

Klasszikus szülői dilemma.

Az egyik erre szeretné megtanítani a gyerekét, a másik meg arra. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál.  Al Pacinót mégis aggasztotta az, hogy mit fog gondolni a lánya az esetről. Azt, hogy a papa rosszat tett, amikor azt mondta neki, bánjon jól a méhecskékkel? Vagy nem fogja tudni, hogy mit tegyen, ha legközelebb meglát egy méhet: a közelébe se merészkedjék vagy féljen tőle?


Nem könnyű szülőnek lenni. Akármit csinál az ember, mindig minden elsülhet fordítva is.

Vajon a kislány mit fog gondolni erről az esetről? Al Pacino hibája lesz, ha legközelebb megcsípi őt egy méh?

Legközelebb megkérdezze lányától, hogy emlékszik-e, hogy mi történt  a méhecskével és mit mondott az édesanyja?  Ezután magyarázza el neki, hogy a sebesült méhecskéken segíteni kell, az egészséges méhecskéket pedig nem szabad bántani? Talán igen..

"Az ember sosem tudhatja, mikor cselekszik helyesen. – De én már csak ilyen vagyok. Ráteszem a méheket a virágágyásra." - mondta Al Pacino

A "szülőnek lenni" szerepben azt hiszem emberfeletti erőt és nagy előnyt kap az, aki jobban képes elfogadni és megérteni másikat. Erről szóltak az Életrevaló Gyerek konferenciák is, amelyek 7 LEGJOBB előadás csomagja január 31-ig még kedvezőáron elérhető.  

Persze ez nagyon nehéz tudom, mert néha akármit csinál az ember, mindig elsülhet fordítva is...

4 gyors hírrel jelentkezem.


1) Az ingyenesen letölthető "7 végzetes pénzügyi nevelési hiba" című tanulmányt már több, mint 15 000 szülő töltötte le. Ez azt jelenti, hogy egyre többen vannak olyan tudatos szülők, akik fontosnak tartják gyermekük HELYES pénzügyi oktatását és én ennek nagyon, de nagyon örülök.

Ha még nem töltötted le, akkor feltétlenül tedd meg! Nem fogod megbánni. Semmit nem vesztesz. (hát ha még sejtenéd, hogy mennyi meglepetés vár még rád...)  

2) Megjelent az Életrevaló Gyerek magazin októberi száma, benne Magyarország első Gyerekpénzügyi konferenciájának összefoglalója.

3) Október 22-én, pénteken 11:30 perckor a Kossuth rádióban, ha ráérsz meghallgathatod az első Gyerekpénzügyi konferencia összefoglalóját.


4) Jelenleg egy nagyszabású dolog előkészítésén dolozom, amely segítségével a te gyermekednek is lehetősége lesz olyan pénzügyi szemléletmód megismerésére, amellyel pénzügyi biztonságáért soha többé nem kell majd aggódnod.

Részletek a jövő héten...

2010. szeptember 25-én rendeztük meg Magyarország első Gyerekpénzügyi konferenciáját, amelyet 250 szülő követett nyomon személyesen és online.

A konfernecia célja az volt, hogy megmutassuk a szülőknek, hogyan tanítsák meg pénzzel bánni a gyermekeiket.

Mivel az iskolákban nincs pénzügyi oktatás, a pénzügyi oktatás otthon zajlik. A konferencián részletesen kitétünk arra, hogy hogyan lehet a gyerekeket megtanítani arra, hogy kevesebbet költsenek, mint amennyi bevételük van. Egyszerű dolognak tűnik ez, mégis szinte MINDENKI beleesik abba a csapdába, hogy bevétele még nincs, vagy kevés, ugyanakkor kiadása már van.

Gondolj csak a ...
banki folyószámlájuk havidíjára, a mobiltelefonra diákhitelre, amely folyamatos kiadást jelent. Nekünk szülőknek a feladatunk hát, hogy rutinszerűvé tegyük a helyes pénzkezelést, mert a pénzügyi biztonság vagy gazdagság NEM abból halmozódik fel, amit megkeresel, hanem abból halmozódik fel, amit befektetsz.


Hogyan juthatsz Te is fontos információkhoz gyermeked pénzügyi neveléshez INGYEN?

Talán hallottál már róla, hogy elkészítettem egy Gyerekpénzügyi IQ csomagot, amelyet most - egy limitált ideig - mindenki rendelkezésére bocsátok. Ebben a csomagban olyan információk is vannak, amelyekért én 600 ezer forintot fizettem, amikor júniusban részt vettem Robert Kiyosaki konferenciáján.

Ez a tudás most tőled egy kattintásnyira van: ÍME>> Most kattints!

A júniusi Anyák lapjában megjelent cikkem folytatását olvashatod most az önálló gondolkodásra nevelésről.

 Mit tegyél, hogy gyermeked képes legyen az önálló gondolkodásra?

Kattints a képekre vagy az alábbi linkekre, és olvasd el az "Út az önálló gondolkodásig" című cikket! Fontos alapelveket és megdöbbentő tényeket ismersz majd meg,

A cikk elejéhez kattints ide! >>

A cikk végéhez kattints ide!>>